A fizetési moratórium időbeli eseményei

2020. március 18.:  A Kormány fizetési moratóriumot vezetett be, aminek megfelelően a BaranyaCredit Zrt. 2020. március 19-én a 7/2020. (III. 18.) sz. Kormányrendelet értelmében automatikusan életbe léptette a fizetési moratóriumot (fizetési haladékot) a Társaság által folyósított kölcsönszerződésekre.

2021. január 1.: A 2020. évi LVIII. törvény alapján a moratóriummal érintett
kölcsönszerződések a jogszabály erejénél fogva, abban foglaltaknak megfelelően módosultak. Azoknak az ügyfeleinknek, akik év végéig nem léptek ki a moratóriumból, a
fizetési moratóriumot (moratórium 2.) automatikusan meghosszabbítottuk 2021. június 30-ig.

A fizetési könnyítés első szakaszát (moratórium 1.) 2020. december 31-vel lezártuk, és az ezzel kapcsolatos elszámolást minden érintett kölcsön esetében elvégeztük. Az elszámolásról és a szerződésmódosulásról postai levélben értesítettük a moratóriumban részt vevő ügyfeleinket.

2021. június: A Kormány a 317/2021. (VI. 9.) sz. Kormányrendeletben bejelentette a fizetési moratórium újabb hosszabbítását, aminek a lejárata ezzel 2021. szeptember 30 ra módosult, az érintett kölcsönügyletek törlesztés felfüggesztését automatikusan meghosszabbítottuk 2021. szeptember 30-ig.

2021. szeptember: Az 536/2021. (IX. 15.) Kormányrendelet meghosszabbította a
moratórium második szakaszát, így az 2021. szeptember 30. helyett 2021. október 31-ig
tartott.

Ezenkívül jogosultsági alapon, a moratóriumban már részvevők számára meghosszabbította a Kormány a moratóriumot 2022. június 30-ig.

2021. szeptember 30.: Azoknak az ügyfeleinknek, akik eddig nem lépnek ki a moratóriumból, az érintett hiteltörlesztés felfüggesztését automatikusan meghosszabbítottuk 2021. október 31-ig.

2021. október 1. és október 31.: Bejelentkezési időszak a moratórium folytatására
(moratórium 3.) a fizetési moratórium fenntartására irányuló nyilatkozat megküldésével. A fizetési moratórium fenntartását kizárólag azon adósok kérelmezhették, akik megfeleltek a jogszabályban meghatározott feltételeknek.

2021. október 31.: A moratórium 2. szakaszának vége. Azoknak az ügyfeleinknek, akik 2021. január 1. és 2021. október 31. között részt vettek a moratóriumban és nem folytatták azt 2021. november 1-től, a moratóriummal kapcsolatos elszámolást elvégeztük. Az elszámolásról és a szerződésmódosulásról postai levélben értesítettük a moratóriumban részt vevő ügyfeleinket.

2021. november 1. – 2022. június 30.: A moratórium 3. szakasza

2022. július 1. – 2022. július 31.: A moratórium 3. szakaszának meghosszabbítása

2022. augusztus 1. – 2022. december 31.: A moratórium 4. szakasza

2022. szeptember 1. – 2023. december 31.:  Rendkívüli hiteltörlesztési moratórium az aszálykár enyhítésére

Általános tájékoztató a moratórium 1. szakaszáról (2020.03.19 – 2020.12.31.)
Általános tájékoztató a moratórium 2. szakaszáról (2021.01.01 – 2021.10.31.)
Általános tájékoztató a moratórium 3. jelenlegi szakaszáról (2021.11.01 – 2022.06.30.)
Általános tájékoztató a moratórium 4. szakaszáról (2022.08.01 – 2022.12.31.)
Általános tájékoztató az aszálykár enyhítése érdekében bevezetett rendkívüli moratóriumról (2022.09.01 – 2023.12.31.)

Nyilatkozat minták:
NYILATKOZAT a moratórium további igénybevételéről lakossági hitelek
NYILATKOZAT a moratórium további igénybevételéről vállalkozói hitel
NYILATKOZAT a moratórium 4. szakaszának igénybevételéről
NYILATKOZAT az aszálykár enyhítése érdekében bevezetett rendkívüli moratórium igénybevételéről